hír

Az oxigénterápia nagyon elterjedt eszköz a modern orvosi gyakorlatban, és a hipoxémia kezelésének alapvető módszere. A gyakori klinikai oxigénterápiás módszerek közé tartozik az orrkatéter oxigénje, az egyszerű maszk oxigénje, a Venturi maszk oxigénje stb. Fontos megérteni a különböző oxigénterápiás eszközök funkcionális jellemzőit a megfelelő kezelés biztosítása és a szövődmények elkerülése érdekében.

Az oxigénterápia leggyakoribb indikációja az akut vagy krónikus hipoxia, amelyet tüdőfertőzés, krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD), pangásos szívelégtelenség, tüdőembólia vagy akut tüdőkárosodással járó sokk okozhat. Az oxigénterápia jótékony hatással van égési sérültekre, szén-monoxid- vagy cianidmérgezésben, gázembóliában vagy más betegségekben szenvedőkre. Az oxigénterápiának nincs abszolút ellenjavallata.

Orr-kanül

Az orrkatéter egy rugalmas cső két puha ponttal, amelyet a beteg orrlyukaiba helyeznek. Könnyű, és kórházakban, a betegek otthonában vagy máshol is használható. A csövet általában a beteg füle mögé tekerik, és a nyak elé helyezik, és egy csúszóhurokcsat segítségével rögzíthető. Az orrkatéter fő előnye, hogy a beteg kényelmesen érzi magát, és könnyen tud beszélni, inni és enni az orrkatéterrel.

Amikor oxigént juttatunk be egy orrkatéteren keresztül, a környező levegő különböző arányokban keveredik az oxigénnel. Általánosságban elmondható, hogy minden 1 l/perc oxigénáramlási növekedés esetén a belélegzett oxigénkoncentráció (FiO2) 4%-kal nő a normál levegőhöz képest. A percenkénti ventiláció, azaz az egy perc alatt belélegzett vagy kilélegzett levegő mennyiségének növelése, vagy a szájon át történő légzés azonban hígíthatja az oxigént, ezáltal csökkentve a belélegzett oxigén arányát. Bár az orrkatéteren keresztüli oxigénadagolás maximális sebessége 6 l/perc, az alacsonyabb oxigénáramlási sebesség ritkán okoz orrszárazságot és kellemetlen érzést.

Az alacsony áramlású oxigénadagolási módszerek, mint például az orrkatéterezés, nem különösebben pontos becslések a FiO2-ról, különösen a tracheális intubációs lélegeztetőgépen keresztüli oxigénadagoláshoz képest. Amikor a belélegzett gáz mennyisége meghaladja az oxigénáramlást (például magas percenkénti lélegeztetésű betegeknél), a beteg nagy mennyiségű környezeti levegőt lélegzik be, ami csökkenti a FiO2-t.

Oxigénmaszk

Az orrkatéterhez hasonlóan egy egyszerű maszk is kiegészítő oxigént biztosíthat az önállóan lélegző betegek számára. Az egyszerű maszknak nincsenek légzsákjai, és a maszk két oldalán található kis lyukak lehetővé teszik, hogy a környezeti levegő belégzéskor bejusson, kilégzéskor pedig kifújja. Az FiO2-t az oxigén áramlási sebessége, a maszk illeszkedése és a beteg percenkénti lélegeztetése határozza meg.

Az oxigént általában percenként 5 l áramlási sebességgel adagolják, ami 0,35–0,6 FiO2 értéket eredményez. A maszkban vízgőz kondenzálódik, ami azt jelzi, hogy a beteg kilégzést végez, és gyorsan eltűnik, amikor friss gázt lélegzik be. Az oxigénvezeték leválasztása vagy az oxigénáramlás csökkentése azt okozhatja, hogy a beteg nem elegendő oxigént lélegzik be, és a kilélegzett szén-dioxidot újra belélegzi. Ezeket a problémákat azonnal meg kell oldani. Egyes betegeknél a maszk beszorulhat.

Nem visszalégző maszk

Az ismétlődő légzésvédő maszk egy módosított maszk oxigéntartállyal, egy visszacsapó szeleppel, amely lehetővé teszi az oxigén áramlását a tartályból belégzéskor, de kilégzéskor lezárja a tartályt, és lehetővé teszi, hogy a tartály 100%-os oxigénnel töltődjön fel. Egyetlen ismétlődő légzésvédő maszk sem képes elérni a FiO2 0,6~0,9 értékét.

Az egyszer használatos légzésvédő maszkok egy vagy két oldalsó kipufogószeleppel lehetnek felszerelve, amelyek belégzéskor bezáródnak, hogy megakadályozzák a környező levegő belélegzését. Kilégzéskor nyissa ki őket, hogy minimalizálja a kilélegzett gáz belélegzését és csökkentse a magas szénsavszint kockázatát.