hír

2023. április 10-én Joe Biden amerikai elnök aláírta a COVID-19 „nemzeti vészhelyzet” hivatalos megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot az Egyesült Államokban. Egy hónappal később a COVID-19 már nem minősül „nemzetközi jelentőségű közegészségügyi vészhelyzetnek”. 2022 szeptemberében Biden kijelentette, hogy a „COVID-19 világjárvány véget ért”, és abban a hónapban több mint 10 000 COVID-19-hez kapcsolódó haláleset történt az Egyesült Államokban. Természetesen az Egyesült Államok nincs egyedül az ilyen kijelentésekkel. Néhány európai ország 2022-ben kihirdette a COVID-19 világjárvány okozta vészhelyzet végét, feloldotta a korlátozásokat, és az influenzához hasonlóan kezelte a COVID-19-et. Milyen tanulságokat vonhatunk le az ilyen történelmi kijelentésekből?

Három évszázaddal ezelőtt XV. Lajos francia király kimondta, hogy véget ért a Dél-Franciaországban tomboló pestisjárvány (lásd a fotót). Évszázadokon át a pestis elképesztő számú ember halálát okozta világszerte. 1720 és 1722 között Marseille lakosságának több mint fele halt meg. A rendelet fő célja az volt, hogy lehetővé tegye a kereskedők üzleti tevékenységének folytatását, és a kormány arra kérte az embereket, hogy gyújtsanak máglyákat otthonaik előtt, hogy „nyilvánosan megünnepeljék” a pestis végét. A rendelet tele volt ceremóniákkal és szimbolikával, és meghatározta a járvány végét jelentő későbbi nyilatkozatok és ünnepségek mércéjét. Emellett éles fényt derít az ilyen bejelentések mögött meghúzódó gazdasági indokokra is.

Kiáltvány a provence-i pestisjárvány végének megünneplésére Párizsban, 1723-ban.

De vajon a rendelet valóban véget vetett a pestisnek? Természetesen nem. A 19. század végén még mindig voltak pestisjárványok, amelyek során Alexandre Yersin 1894-ben Hongkongban felfedezte a Yersinia pestis kórokozót. Bár egyes tudósok úgy vélik, hogy a pestis az 1940-es években eltűnt, messze nem történelmi ereklye. Az Egyesült Államok nyugati részének vidéki területein endémiás zoonotikus formában fertőzi meg az embereket, és Afrikában és Ázsiában gyakoribb.

Tehát nem tehetjük félre a kérdést: véget ér-e valaha a világjárvány? Ha igen, mikor? Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) akkor tekinti a járványt véget értnek, ha a vírus maximális lappangási idejének kétszeresével nem jelentettek megerősített vagy feltételezett eseteket. Ezt a definíciót alkalmazva Uganda 2023. január 11-én jelentette be az ország legutóbbi ebolajárványának végét. Mivel azonban a világjárvány (a görög pan ["minden"] és demos ["emberek"] szavakból származó kifejezés) egy globális szinten előforduló epidemiológiai és társadalmi-politikai esemény, a világjárvány vége, akárcsak a kezdete, nemcsak epidemiológiai kritériumoktól, hanem társadalmi, politikai, gazdasági és etikai tényezőktől is függ. Tekintettel a világjárványt okozó vírus felszámolása során felmerülő kihívásokra (beleértve a strukturális egészségügyi egyenlőtlenségeket, a nemzetközi együttműködést befolyásoló globális feszültségeket, a népesség mobilitását, a vírusellenes rezisztenciát és az ökológiai károkat, amelyek megváltoztathatják a vadon élő állatok viselkedését), a társadalmak gyakran az alacsonyabb társadalmi, politikai és gazdasági költségekkel járó stratégiát választják. A stratégia magában foglalja, hogy bizonyos haláleseteket elkerülhetetlennek tekintenek bizonyos, rossz társadalmi-gazdasági körülmények között vagy mögöttes egészségügyi problémákkal küzdő embercsoportok esetében.

Így a világjárvány akkor ér véget, amikor a társadalom pragmatikusan közelíti meg a közegészségügyi intézkedések társadalmi-politikai és gazdasági költségeit – röviden, amikor a társadalom normalizálja a kapcsolódó halálozási és morbiditási arányokat. Ezek a folyamatok hozzájárulnak a betegség úgynevezett „endémiájához” is (az „endémiás” szó a görög „en” [„bent”] és „démosz” szavakból származik), amely folyamat bizonyos számú fertőzés tolerálásával jár. Az endémiás betegségek általában alkalmanként okoznak betegségkitöréseket a közösségben, de nem vezetnek a sürgősségi osztályok telítettségéhez.

Az influenza egy jó példa erre. Az 1918-as H1N1 influenzajárvány, amelyet gyakran „spanyolnáthának” is neveznek, világszerte 50-100 millió ember halálát okozta, köztük a becslések szerint 675 000-et az Egyesült Államokban. A H1N1 influenzatörzs azonban nem tűnt el, hanem enyhébb változatokban továbbra is kering. A Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központok (CDC) becslései szerint az elmúlt évtizedben átlagosan 35 000 ember halt meg az Egyesült Államokban évente influenzában. A társadalom nemcsak „endemikussá” tette a betegséget (ami ma már szezonális betegség), hanem normalizálta az éves halálozási és morbiditási arányait is. A társadalom rutinszerűvé is teszi, ami azt jelenti, hogy a társadalom által tolerálható vagy reagálni képes halálesetek száma konszenzussá vált, és beépült a társadalmi, kulturális és egészségügyi viselkedésbe, valamint az elvárásokba, a költségekbe és az intézményi infrastruktúrába.

Egy másik példa a tuberkulózis. Míg az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak egyik egészségügyi célkitűzése a „tbc felszámolása” 2030-ra, még nem világos, hogyan lehet ezt elérni, ha az abszolút szegénység és a súlyos egyenlőtlenség továbbra is fennáll. A tuberkulózis számos alacsony és közepes jövedelmű országban endemikus „csendes gyilkos”, amelyet az alapvető gyógyszerek hiánya, a nem megfelelő orvosi erőforrások, az alultápláltság és a túlzsúfolt lakhatási körülmények okoznak. A COVID-19 világjárvány alatt a tuberkulózis okozta halálozási arány több mint egy évtizede először emelkedett.

A kolera is endémiássá vált. 1851-ben a kolera egészségügyi hatásai és a nemzetközi kereskedelem megzavarása arra késztette a császári hatalmak képviselőit, hogy összehívják az első Nemzetközi Egészségügyi Konferenciát Párizsban, hogy megvitassák a betegség megfékezésének módjait. Ők alkották meg az első globális egészségügyi szabályozásokat. De míg a kolerát okozó kórokozót azonosították, és viszonylag egyszerű kezelések (beleértve a rehidratációt és az antibiotikumokat) elérhetők, a kolera egészségügyi veszélye soha nem szűnt meg igazán. Világszerte évente 1,3-4 millió kolerás eset és 21 000-143 000 összefüggő haláleset fordul elő. 2017-ben a Kolera Ellenőrzésével Foglalkozó Globális Munkacsoport ütemtervet dolgozott ki a kolera 2030-ig történő felszámolására. Az utóbbi években azonban a kolerajárványok száma megugrott a világ konfliktus sújtotta vagy elszegényedett területein.

A HIV/AIDS talán a legtalálóbb példa a közelmúltbeli járványra. 2013-ban, az Afrikai Unió nigériai Abujában tartott különleges csúcstalálkozóján a tagállamok elkötelezték magukat a HIV és az AIDS, a malária és a tuberkulózis 2030-ig történő felszámolása felé tett lépések mellett. 2019-ben az Egészségügyi és Humán Szolgáltatások Minisztériuma hasonlóképpen bejelentett egy kezdeményezést a HIV-járvány 2030-ig történő felszámolására az Egyesült Államokban. Az Egyesült Államokban évente körülbelül 35 000 új HIV-fertőzöttet regisztrálnak, ami nagyrészt a diagnózis, a kezelés és a megelőzés strukturális egyenlőtlenségeinek tudható be, míg 2022-ben világszerte 630 000 HIV-vel összefüggő haláleset lesz.

Bár a HIV/AIDS továbbra is globális közegészségügyi probléma, már nem tekinthető közegészségügyi válságnak. Ehelyett a HIV/AIDS endémiás és rutinszerű jellege, valamint az antiretrovirális terápia sikere krónikus betegséggé alakította, amelynek kontrollálása korlátozott erőforrásokért más globális egészségügyi problémákkal kell, hogy versenyezzen. A HIV 1983-as első felfedezéséhez kapcsolódó válságérzet, prioritás és sürgősség mára csökkent. Ez a társadalmi és politikai folyamat évente több ezer ember halálát normalizálta.

Egy világjárvány végének kihirdetése tehát azt a pontot jelöli, ahol egy személy életének értéke aktuáriusi változóvá válik – más szóval, a kormányok úgy döntenek, hogy az életmentés társadalmi, gazdasági és politikai költségei meghaladják az előnyöket. Érdemes megjegyezni, hogy az endémiás betegségek gazdasági lehetőségekkel is járhatnak. Hosszú távú piaci megfontolások és potenciális gazdasági előnyök merülnek fel az olyan betegségek megelőzésében, kezelésében és kézbentartásában, amelyek egykor globális világjárványok voltak. Például a HIV-gyógyszerek globális piaca 2021-ben körülbelül 30 milliárd dollárt ért, és várhatóan 2028-ra meghaladja a 45 milliárd dollárt. A COVID-19 világjárvány esetében a „hosszú COVID”, amelyet ma már gazdasági tehernek tekintenek, lehet a gyógyszeripar következő gazdasági növekedési pontja.

Ezek a történelmi előzmények egyértelművé teszik, hogy egy világjárvány végét nem egy epidemiológiai vagy bármilyen politikai bejelentés határozza meg, hanem a halálozási arány és a morbiditás normalizálódása a betegség rutinszerűvé válása és endémiássá válása révén, amit a COVID-19 világjárvány esetében „a vírussal való együttélésnek” neveznek. A világjárványt a kormány azon elhatározása is véget vetett, hogy a kapcsolódó közegészségügyi válság már nem jelent veszélyt a társadalom gazdasági termelékenységére vagy a globális gazdaságra. A COVID-19 vészhelyzet megszüntetése ezért egy összetett folyamat, amely erős politikai, gazdasági, etikai és kulturális erőket határoz meg, és nem a epidemiológiai realitások pontos értékelésének eredménye, és nem is pusztán szimbolikus gesztus.