hír

Felnőttkor elérésével az emberi hallás fokozatosan romlik. Tízévenként a halláskárosodás előfordulása csaknem megduplázódik, és a 60 éves vagy annál idősebb felnőttek kétharmada valamilyen klinikailag jelentős halláskárosodásban szenved. Összefüggés van a halláskárosodás és a kommunikációs zavarok, a kognitív hanyatlás, a demencia, a megnövekedett orvosi költségek és más káros egészségügyi következmények között.

Mindenki fokozatosan tapasztalhatja az életkorral összefüggő halláskárosodást élete során. Az emberi hallásképesség attól függ, hogy a belső fül (csiga) képes-e pontosan kódolni a hangot idegi jelekké (amelyeket később az agykéreg feldolgoz és jelentéssé dekódol). A fülből az agyba vezető útvonalban bekövetkező bármilyen kóros változás káros hatással lehet a hallásra, de a csigát érintő, életkorral összefüggő halláskárosodás a leggyakoribb ok.

Az életkorral összefüggő halláskárosodás jellemzője a belső fülben található hallószőrsejtek fokozatos elvesztése, amelyek a hang idegi jelekké kódolásáért felelősek. A test más sejtjeivel ellentétben a belső fülben található hallószőrsejtek nem képesek regenerálódni. Különböző etiológiák kumulatív hatásai miatt ezek a sejtek fokozatosan elpusztulnak az ember élete során. Az életkorral összefüggő halláskárosodás legfontosabb kockázati tényezői közé tartozik az idősebb kor, a világosabb bőrszín (ami a csiga pigmentációjának mutatója, mivel a melanin védő hatással van a csigára), a férfiasság és a zajterhelés. Egyéb kockázati tényezők közé tartoznak a szív- és érrendszeri betegségek kockázati tényezői, mint például a cukorbetegség, a dohányzás és a magas vérnyomás, amelyek a csiga ereinek mikrovaszkuláris sérüléséhez vezethetnek.

Az emberi hallás fokozatosan romlik a felnőttkor elérésével, különösen a magas frekvenciájú hangok hallása terén. A klinikailag jelentős halláskárosodás előfordulása az életkorral növekszik, és minden 10 éves korban a halláskárosodás előfordulása majdnem megduplázódik. Ezért a 60 éves vagy annál idősebb felnőttek kétharmada valamilyen klinikailag jelentős halláskárosodásban szenved.

Epidemiológiai vizsgálatok összefüggést mutattak ki a halláskárosodás és a kommunikációs akadályok, a kognitív hanyatlás, a demencia, a megnövekedett orvosi költségek és más káros egészségügyi következmények között. Az elmúlt évtizedben a kutatások különösen a halláskárosodás kognitív hanyatlásra és demenciára gyakorolt ​​hatására összpontosítottak, és ezen bizonyítékok alapján a Lancet Commission on Dementia 2020-as következtetése szerint a közép- és időskori halláskárosodás a demencia kialakulásának legnagyobb potenciálisan módosítható kockázati tényezője, az összes demenciás eset 8%-át teszi ki. Feltételezések szerint a halláskárosodás kognitív hanyatlását és a demencia kockázatát fokozó fő mechanizmus a halláskárosodás és az elégtelen hallási kódolás kognitív terhelésre, agysorvadásra és társadalmi elszigeteltségre gyakorolt ​​káros hatásai.

Az életkorral összefüggő halláskárosodás fokozatosan és észrevehetetlenül jelentkezik mindkét fülben az idő múlásával, egyértelmű kiváltó események nélkül. Befolyásolja a hangok hallhatóságát és tisztaságát, valamint a mindennapi kommunikációs élményt. Az enyhe halláskárosodásban szenvedők gyakran nem veszik észre, hogy hallásuk romlik, és ehelyett azt hiszik, hogy hallási nehézségeiket külső tényezők, például a nem tiszta beszéd és a háttérzaj okozzák. A súlyos halláskárosodásban szenvedők fokozatosan észlelik a beszédtisztaság problémáit még csendes környezetben is, míg zajos környezetben beszélgetés közben kimerültnek érzik magukat, mivel a csillapított beszédjelek feldolgozásához több kognitív erőfeszítésre van szükség. Általában a családtagok értik a legjobban a beteg hallási nehézségeit.

A beteg hallásproblémáinak értékelésekor fontos megérteni, hogy a hallás érzékelése négy tényezőtől függ: a bejövő hang minőségétől (például a beszédjelek csillapításától háttérzajban vagy visszhanggal teli helyiségekben), a hang középfülön keresztül a csigába történő átvitelének mechanikai folyamatától (azaz a vezetéses hallástól), a csiga hangjeleinek idegi elektromos jelekké alakításától és az agyba történő továbbításától (azaz szenzorineurális hallástól), valamint az agykéreg idegi jelek jelentéssé alakításától (azaz központi hallási feldolgozástól). Amikor a beteg hallásproblémákat fedez fel, az ok a fent említett négy rész bármelyike ​​lehet, és sok esetben egynél több rész is érintett, mielőtt a hallási probléma nyilvánvalóvá válna.

Az előzetes klinikai vizsgálat célja annak felmérése, hogy a betegnek könnyen kezelhető vezetéses halláskárosodása vagy más olyan halláskárosodási formája van-e, amely további fül-orr-gégész szakorvosi vizsgálatot igényelhet. A családorvos által kezelhető vezetéses halláskárosodás közé tartozik a középfülgyulladás és a fülzsírembólia, amelyeket a kórtörténet (például akut kezdet, fülfájdalommal kísérve, és fülteltség, felső légúti fertőzéssel kísérve) vagy otoszkópos vizsgálat (például teljes fülzsírembólia a hallójáratban) alapján lehet megállapítani. A halláskárosodás kísérő tünetei és jelei, amelyek további vizsgálatot vagy fül-orr-gégész szakorvosi konzultációt igényelnek, a következők: fülváladékozás, kóros otoszkópia, tartós fülzúgás, szédülés, hallásingadozás vagy hallásaszimmetria, illetve hirtelen fellépő halláskárosodás vezetéses okok nélkül (például középfüli folyadékgyülem).

A hirtelen szenzorineurális halláskárosodás egyike azon kevés halláskárosodásnak, amely sürgős fül-orr-gégész szakorvosi vizsgálatot igényel (lehetőleg a kezdetétől számított 3 napon belül), mivel a korai diagnózis és a glükokortikoid beavatkozás javíthatja a hallás helyreállításának esélyeit. A hirtelen szenzorineurális halláskárosodás viszonylag ritka, éves előfordulása 1/10000, leggyakrabban 40 éves vagy idősebb felnőtteknél fordul elő. Az egyoldali, vezetéses okok miatti halláskárosodáshoz képest a hirtelen szenzorineurális halláskárosodásban szenvedő betegek általában akut, fájdalommentes halláskárosodásról számolnak be az egyik fülükben, aminek következtében szinte teljesen képtelenek hallani vagy megérteni mások beszédét.

Jelenleg számos ágy melletti módszer létezik a halláskárosodás szűrésére, beleértve a suttogóteszteket és az ujjcsavarási teszteket. Ezen vizsgálati módszerek érzékenysége és specificitása azonban nagymértékben változik, és hatékonyságuk korlátozott lehet a betegek életkorral összefüggő halláskárosodásának valószínűségétől függően. Különösen fontos megjegyezni, hogy mivel a hallás fokozatosan romlik az ember élete során (1. ábra), a szűrés eredményeitől függetlenül arra lehet következtetni, hogy a beteg életkora, a halláskárosodásra utaló tünetek és egyéb klinikai okok hiánya alapján bizonyos fokú életkorral összefüggő halláskárosodásban szenved.

Halláskárosodás igazolása és értékelése, majd audiológushoz való beutalás. A hallásvizsgálat során az orvos kalibrált audiométert használ a hangszigetelt szobában a beteg hallásának vizsgálatára. Értékelje a beteg által megbízhatóan érzékelhető minimális hangintenzitást (azaz hallásküszöböt) decibelben, 125-8000 Hz tartományban. Az alacsony hallásküszöb jó hallásra utal. Gyermekeknél és fiatal felnőtteknél a hallásküszöb minden frekvencia esetében közel 0 dB, de az életkor előrehaladtával a hallás fokozatosan csökken, és a hallásküszöb fokozatosan emelkedik, különösen a magas frekvenciájú hangok esetében. Az Egészségügyi Világszervezet a hallást a személy beszéd szempontjából legfontosabb hangfrekvenciákon (500, 1000, 2000 és 4000 Hz) mért átlagos hallásküszöb alapján osztályozza, ezt négyfrekvenciás tisztahang-átlagnak nevezik [PTA4]. A klinikusok vagy a betegek a PTA4 alapján megérthetik a beteg hallásszintjének a funkcióra gyakorolt ​​hatását és a megfelelő kezelési stratégiákat. A hallásvizsgálatok során végzett egyéb vizsgálatok, mint például a csontvezetéses hallásvizsgálatok és a nyelvi megértés vizsgálata, szintén segíthetnek megkülönböztetni, hogy a halláskárosodás oka vezetéses halláskárosodás vagy központi hallásfeldolgozási halláskárosodás lehet-e, és útmutatást nyújthatnak a megfelelő hallásrehabilitációs tervekhez.

Az életkorral összefüggő halláskárosodás kezelésének fő klinikai alapja a beszéd és más hangok (például zene és hangjelzések) hozzáférhetőségének javítása a hallókörnyezetben a hatékony kommunikáció, a mindennapi tevékenységekben való részvétel és a biztonság elősegítése érdekében. Jelenleg nincs helyreállító terápia az életkorral összefüggő halláskárosodásra. A betegség kezelése főként a hallásvédelemre, a bejövő hallójelek minőségének optimalizálására irányuló kommunikációs stratégiák alkalmazására (a háttérzajon túl), valamint hallókészülékek, cochlearis implantátumok és egyéb hallásjavító technológiák használatára összpontosít. A hallókészülékek vagy cochlearis implantátumok használati aránya a kedvezményezett populációban (hallás alapján meghatározva) még mindig nagyon alacsony.
A hallásvédelmi stratégiák középpontjában a zajexpozíció csökkentése áll a hangforrástól való távolságtartással vagy a hangforrás hangerejének csökkentésével, valamint szükség esetén hallásvédő eszközök (például füldugók) használatával. A kommunikációs stratégiák közé tartozik az emberek ösztönzése a személyes beszélgetésekre, a karnyújtásnyi távolság tartása a beszélgetések során, valamint a háttérzaj csökkentése. Szemtől szembeni kommunikáció során a hallgató tisztább hallási jeleket kaphat, valamint láthatja a beszélő arckifejezéseit és ajakmozgásait, ami segíti a központi idegrendszert a beszédjelek dekódolásában.
A hallókészülékek továbbra is a fő beavatkozási módszert jelentik az életkorral összefüggő halláskárosodás kezelésében. A hallókészülékek képesek felerősíteni a hangot, a fejlettebb hallókészülékek pedig irányított mikrofonok és digitális jelfeldolgozás révén javíthatják a kívánt célhang jel-zaj arányát is, ami kulcsfontosságú a zajos környezetben történő kommunikáció javításához.
A vény nélkül kapható hallókészülékek enyhe és közepes halláskárosodásban szenvedő felnőttek számára alkalmasak. A PTA4 érték általában kevesebb, mint 60 dB, és ez a populáció a halláskárosodásban szenvedő betegek 90-95%-át teszi ki. Ehhez képest a vény nélkül kapható hallókészülékek magasabb hangteljesítményszinttel rendelkeznek, és súlyosabb halláskárosodásban szenvedő felnőttek számára is alkalmasak, de csak hallásszakértőktől szerezhetők be. Amint a piac beérik, a vény nélkül kapható hallókészülékek ára várhatóan összehasonlítható lesz a kiváló minőségű vezeték nélküli füldugók árával. Mivel a hallókészülék teljesítménye a vezeték nélküli fülhallgatók megszokott jellemzőjévé válik, a vény nélkül kapható hallókészülékek végső soron nem különbözhetnek a vezeték nélküli fülhallgatóktól.
Ha a halláskárosodás súlyos (PTA4 érték általában ≥ 60 dB), és a hallókészülék használata után is nehéz megérteni másokat, cochleáris implantátum beültetése lehetséges. A cochleáris implantátumok olyan idegi protézisek, amelyek hangot kódolnak és közvetlenül stimulálják a cochleáris idegeket. Egy fül-orr-gégész ülteti be őket ambuláns műtét során, ami körülbelül 2 órát vesz igénybe. A beültetés után a betegeknek 6-12 hónapra van szükségük ahhoz, hogy alkalmazkodjanak a cochleáris implantátumokon keresztül elért halláshoz, és az idegi elektromos stimulációt értelmes nyelvként és hangként érzékeljék.